Barátság Nyugdíjas KlubA klub megalakulásakor 1997-ben majd százan voltak, mára 37 állandó tagja van a szervezetnek. Mára egy nagyon jó társaság., egy összeszokott és összetartó közösséggé alakultak.

Az idősek szervezetének keretében működik a hagyományőrző együttesük is, amelyik egyre szebb sikereket ér el különféle rendezvényeken, jó hírét keltve ezzel a falunak is.
Úgy harminc éve lehet már, hogy egy kiváló népdalkör működött a faluban, de az idők haladtával szép csendesen megszűnt. Mára az egykori tagság nagy része nyugdíjas, és úgy gondolták: miért ne állhatnának össze újra… Megtették, s nyugodtan mondhatjuk: nem bánták meg.
A barátság nyugdíjas klub nem kizárólag a hagyományőrzésben jeleskedik, hiszen kéthetente megtartott találkozóikon a kézimunkázástól a közös ünneplésekig számos elfoglaltságot találnak maguknak.
Ugyanígy a falu közösségi megmozdulásai sem múlhatnak el a közreműködésük nélkül., iskolai rendezvények szervezésében és lebonyolításában, vagy egyéb programokban is örömmel segédkeznek.
Ugyan csak rendszeresen szerveznek a falu szépítését, takarítását, rendbetételét célzó akciókat.
PolgárőrségAz önkormányzat már megalakulásakor egyik legfontosabb feladatának tekintette a falu közbiztonságának helyreállítását. A faluban dolgozó körzeti megbízott rendőr munkáját 2003 februárja óta segíti az újjászerveződött polgárőrség. Közös tevékenységüknek köszönhetően sokat javult a községünk közbiztonsága. A polgárőrök járőrcsoportokat alakítva teljesítenek – önként vállalt – szolgálatot az éjszakai órákban. Egyesületüket 2003-tól rendszeresen támogatja az önkormányzat. Örömteli, hogy magánszemélyek felajánlásai is gyarapították az egyesület kasszáját, s ezeknek köszönhetően több százezer értékű eszközt és felszerelést vásárolhattak a polgárőrök. Ezek segítségével még hatékonyabban tudnak őrködni a település és lakói értékei fölött. Az egyesület tagjai aktívan és rendszeresen segítséget nyújtanak a községi rendezvények biztosításában, lebonyolításában. Az önkormányzat és az egyesület együttműködése példaértékű, s tevékenységüket a megye polgárőr közössége is elismeréssel illette.
A körzeti megbízott Lőrincz Róbertet a 06/30-336-0087-es telefonszámon érhetik el. A polgárőrség vezetője Sári János a 325-153-as számon hívható.
Nagyfüged Fejlődéséért KözalapítványA „Nagyfüged Fejlődésért Közalapítvány” célul tűzte ki a település kulturális életének támogatását, a településen található parkok felújítását, a gyermekek részére játszótér kialakítását.
Ezek megvalósításához számítunk támogatóinkra: személyi jövedelemadójuk 1 százalékának felajánlásával is segíthetik munkánkat.Címünk: Nagyfüged Fejlődéséért Közalapítvány Adószámunk: 1850064-1-10
Bankszámlaszám: 11739030-20042464
OTP Gyöngyösi Fiókja